6.Fejezet: A Történet

-Olyan...Lehangoltnak tűnsz...Történt valami?-Kérdezte kíváncsian.
-Nem, semmi.-Ráztam meg a fejem.
Az ablaknál álltam, ő meg az ágyamon ült...
Telihold volt, s én azt bámultam...Nem tudtam mit tegyek...Bizonytalan voltam és féltem...Még ha magamnak sem vallottam be, de féltem Kate-től...
-Biztos?-Hallottam ahogy felállt, s mögém lépett...Majd megfogta a vállamat, s maga felé fordított.-Olyan...Érdekes vagy ma...Bánt valami?
-Nem, mondom, hogy nem.-Mosolyogtam rá.-Csak...Hosszú volt a napom...
-Értem...-Bólintott, majd magához ölelt.-Remélem...Ha valami gond lesz...Elmondod...-Súgta.
-Persze...-Mosolyodtam el, majd vissza öleltem.
-Örülök...-Mosolyodott el, majd az ágyamhoz vezetve leültetett, s leült Ő is mellém...
-És...Mit csináltál ma?Mert, hogy csak most, este látlak...Az biztos...-Kérdeztem.
-Hát...Bryan-nel volt egy kis dolgunk, elmentünk egy barátunkhoz, aki a vért szállítja le nekünk...Aztán meg jöttünk...És...Most itt vagyok...Veled...-Vont vállat.
-Hát...Akkor neked is sűrű napod volt...-Mosolyogtam rá, majd hátra dőltem az ágyon...
-És neked is sok tennivalód volt ma?-Fordult hátra, majd ő is hátra dőlt, mellém...
-Ó naná...Tízkor felkeltem, beszélgettünk, meg hülyéskedtünk a húgoddal egész nap...Aztán estefelé elmentem sétálni egyet.És most itt vagyok.-Könyököltem fel.-Hé...Most jutott eszembe, hogy én még alig tudok rólad és a családról valamit...
-Hát...Akkor most tartok egy kiselőadást...-Vigyorodott el, majd mesélni kezdett...
-Én voltam a legelső...1873.novemberében változtam át...Egy koldus harapott meg...Egyébként...Angliában éltem...New Hampshire környékén.Aztán...Húsz évig egyedül voltam...Majd rátaláltam Kate-re.A halálán volt...Bele szerettem és...Átváltoztattam.Minden jól ment, de egy idő után megváltozott...Erőszakos és akaratos lett.A húgom, Melanie utánam hat-hét hónappal változott át.De ez mindegy...Csak eszembe jutott.És akkor találtam rá Dave-re.Majd Ő Anne-re, később Bryan és végül Scott következett.Hát...Röviden és tömören ennyit a családról...-Vont vállat.
-Hú...Szóval...Kate...Ő...-Motyogtam.
-Igen...A...Barátnőm...Volt.-Hajtotta le a fejét.-Vagyis...A...
-Hé!Stacie!-Rontott be Melanie a szobámba, mikor Matt végre elmondta volna a dolgot...
-Nem tudsz kopogni?!-Dörmögtem.-Mi az?
-Nem jössz el velem holnap a városba?Vásárlás meg ilyenek...-Kérdezte megbánós arccal.
-De...Persze...Lehet róla szó.-Vontam vállat, majd egy mosolyt eresztettem felé.
-Oké...Bocs, hogy így rátok törtem...-Mondta.-Jó éjt...-Ment ki.
-Késő van...Én is megyek.-Állt fel Matt.
-Hé!Nem fejezted be a történetet!Kíváncsi vagyok...-Ragadtam meg a karját.
-Aki kíváncsi hamar megöregszik, kicsim...-Mosolygott rám.
-Nos...Mivel ez rám nem jelent veszélyt mesélj!-Húztam vissza magam mellé.
-Fáradt vagyok, Stac'...-Sóhajtott.
-Egy vámpír nem is lehet fáradt!-Gördültem fölé.-Naa!!!Légyszike!-Kértem.
Aztán leesett mit is mondtam...Észre ne vegye, hogy mit mondtam, mert akkor a saját "Hosszú volt a napom és fáradt vagyok" sztorimat is lelövöm...
-Mesélj méég...-Kértem halkan.
-Nekem per pillanat más jár a fejemben...-Nyelt nagyot, majd megfogta a kezemet és felült...Az ölében ültem vele szemben és csókolózni kezdtünk...